SZULY Angéla
Információk
Leírás
(1893, Budapest - 1975, Budapest)
Festő. 1916 és 1924 között rövid ideig Glatz Oszkár, majd Réti István növendékeként tanult a Képzőművészeti Főiskolán. Nyaranta 1922 és 1924 között a Csók István vezette pécsi művésztelepre járt. Ennek megszűnte után 1925-ben Nagybánya, majd Miskolc művésztelepein, 1930-tól egyre többször Szentendrén dolgozott. Még főiskolás korában megnyerte a Szinyei Társaság ifjúsági díját, a Szinyei-díjasok kiállításán pedig többek között Aba-Novák Vilmossal, Paizs Goebel Jenővel és Barcsay Jenővel szerepelt együtt. Főiskolai tanulmányainak befejezésekor Pécs város díját nyerte el, majd egy Ernst Múzeumbeli csoportos kiállításon szereplő képéért megkapta a Helikon díjat. 1927-ben rendezte első önálló gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. 1931-ben ugyanitt a Képzőművésznők Új Csoportjának kiállításán vett részt egy nagyobb anyaggal. Németországban és Itáliában járt tanulmányúton, hosszabb időt Párizsban töltött. Erőteljes megfogalmazású, távolról a Nyolcak és az Aktivisták formanyelvét idéző, korai szentendrei műveit később a posztimpresszionista vonulatot képviselő, mélyzöld tónusú, plein air tájképei és figurális kompozíciói kísérik.