RUBLETZKY Géza
Információk
Leírás
(1881, Budapest - 1970, Budapest)
Szobrász. Előbb Unger Mór díszítőműhelyében dolgozott, majd a Főleg-féle kerámiagyárban vállalt munkát, esténként a fővárosi iparrajziskolában tanult. 1899-1903 között végzett az Iparművészeti Iskolán Mátrai Lajos növendékeként. Tanulmányainak befejezése után egy esztendeig Róna József mellett dolgozott, majd félévig Olaszországban tartózkodott. Hazatérve egy ideig csak műtermi kisegítést vállalt Ligeti Miklósnál és Holló Barnabásnál.
Első jelentősebb megbízását a hódmezővásárhelyi bank épületének díszítésére kapta. Hódmezővásárhelyen élt 1908-tól 1914-ig. Segítette a helyi művészet fellendülését, részt vett a Művészek Majolika és Agyagipari Telepének alapításában. Később Aradra, Temesvárra, majd Bukarestbe költözött. 1942-ben tért haza. Szobrait festői anyagkezelés, finom körvonal, érzékeny belső rajz jellemzi (Dózsa-szobor - elpusztult - 1907; Anyaság, 1909; Gyermekét szoptató anya, 1909; Anya gyermekével, 1910). Munkásságában jelentős helyet foglal el a portréábrázolás (Fiúfej, 1934; Női portré, 1934; Lyka Károly, Szakasits Árpád, Várnai Zseni) és a zsáner (Kévehordó, 1936; Szüretelő, I-II., 1941; Szüreti idill, 1941).
1967-ben rendezték meg az Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítását. Hagyatéka a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban található. Művei vannak a Magyar Nemzeti Galériában is.