LOSSONCZY Tamás
Információk
Leírás
(1904, Budapest - 2009, Budapest)
Lossonczy Tamás 1904. augusztus 12.-én született Budapesten. Bár leginkább a rajzolás köti le, az érettségi után jogi tanulmányokba kezd, de egy év után abbahagyja és a Képzőművészeti Főiskolára felvételizik. Bosznay István konzervatív szellemiségű osztályából átkéri magát Vaszary Jánoshoz, akinek művészi nyitottsága felszabadítóan hat rá. A húszas években többször látogat Párizsba, ahol a műkereskedésekben a kor legfrissebb irányzatait láthatja és megismerkedik Piet Mondriannal. Sokat utazik, Bodon Sándor építész meghívására Hollandiában jár, ahol Huszár Vilmos festővel ismerkedik meg. Itthon 1929 -31 között Kaesz Gyula tanítványaként belsőépítészetet tanul az Iparművészeti Főiskolán, majd Molnár Farkas építészirodájában dolgozik, az építészet kérdései ekkor jobban foglalkoztatják a festészetnél. 1934-tõl tagja a Szocialista Képzőművészek Csoportjának.1938-ban ismerkedik meg későbbi feleségével, Lossonczy Ibolyával, aki felhívja rá Kállai Ernő figyelmét. A házaspár 1941-ben rendezi első műteremkiállítását akkori otthonukban, a Keleti Károly utca 1.-ben. Az itt kiállított anyag sok más festménnyel együtt a világháború végén, a házat ért bombatámadáskor elpusztul. Szerepel az 1943-as, Kállai Ernő rendezte Új romantika kiállításon, az Elvont művészet I. magyar csoportkiállításán, tagja az Európai Iskolának, a Dunavölgyi Avantgardeoknak, a Konkrét művészek magyarországi csoportjának. Feleségével közösen állít ki 1947-ben a Galéria a 4 Világtájhoz termében. 1954-ben kizárják a Magyar Képzőművészek Szövetségéből. 1957 és 1968 között rajztanár egy budapesti szakmunkásképző iskolában. 1970-ben - hosszú szünet után - a Fényes Adolf Teremben kamarakiállítása volt, 1979-ben a Műcsarnokban állít ki.
Alapító tagja az 1992-ben alakult Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1994-ben Kossuth-díjat kap, a következő évben életmű-kiállítása látható Budapesten, az Ernst Múzeumban. 1998-ban felavatják nagyméretű mozaikját a római EUR- Magliana metrómegállónál.
Évekkel felesége halála után ismét megnősül és új lendülettel dolgozik. Második felesége, Pál Éda 2003-ban Párizsi kék Szalon néven életművének szentelt galériát nyit Budapesten. Élete végéig aktívan fest, rajzol, papírplasztikákat, kollázsokat készít.