HEINTZ Henrik

Információk

1896-1955
Festőművész

Leírás

  (1896, Budapest - 1955, Szakcs)   Tanulmányait a magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte Réti István növendékeként 1919-1926 között. Már pályakezdése idején feltűnt egyházművészeti alkotásaival. „Szent Ferenc a madaraknak prédikál” című képével. 1926-ban megnyerte az Országos Egyházművészeti kiállítás első díját, és 1927-ben állami utazási ösztöndíjban részesült, amelynek segítségével Olaszországban tanulmányúton vett részt. Mindeközben 1926-ban hét művésztársával együtt megalapította a szentendrei művésztelepet, 1928-ban pedig a Szentendrei Festők Társaságát. Egyszerre festett naturalista táj- és városképeket, valamint a trecento és a quattrocento hatását mutató egyházművészeti alkotásokat, ezeket gyakran jutalmazták díjakkal. (1929, 1930. Jellinek Gida-díj, 1930. Fővárosi festészeti-díj, 1931-32. Egyházművészeti festészeti-díj, Padova, 1934. Ferenc József festészeti-díj stb.) Az 1930-as évek elején festészetében megjelenik az olasz Pittura Metafisica és a mediterrán élményvilág hatása, amely egyházművészeti alkotásait is jellemzik. Hivatalosan nem tartozott a római ösztöndíjasok közé, mégis bekerült a Gerevich Tibor által propagált római iskolások közé, és reszt vett azoknak kiállításain. 1932-33-ban három festőtársával együtt kifestette a szentendrei Keresztelő Szent János plébániatemplom szentélyét. A negyvenes évektől pedig elsősorban városi és falusi templomok oltár- illetve stációképeinek megfestésével foglalkozott.