BALÁZS János
Információk
Leírás
Balázs János cigány festőművész és költő (Alsókubin 1905. november 27. – Salgótarján 1977. március 18.) Gyerekkorában rajzolt, majd évtizedekre abbahagyta, és csak 63 évesen, 1968-ban kezdett el ismét dolgozni. Mágikus hatású műveiben belső víziói ötvöződnek a cigány mesék misztikus világával és a valóság elemeivel. Monumentalitás, a képfelületet teljesen betöltő motívumok szürreális összekapcsolása, felfokozott színvilág jellemzik festészetét.
Nagyapja és apja is ismert prímás volt. Ötévesen, félárván maradt, és a Salgótarján központjában levő pécskődombi cigánytelepre került családjával. Itt a többi cigánnyal együtt, maguk tákolta putriban tengették életüket.
Balázs János iskoláit csak elkezdeni tudta. Igazság szerint nem is tetszett neki a pad és a falak kötöttsége, a tanári szigor. A harmadik osztályt már el sem kezdte.
Olvasni azonban megtanult, "mindenevő" lett. A betű lett az Istene, hihetetlen mennyiségű ismeret- és élményanyagot halmozott fel magában, melyeket évtizedek múlva egyéni mondanivalóval gazdagítva jelenített meg. A mindenkivel zsörtölődő, nyugtalan természetű legény afféle ezermesterként tengette életét: hangszert javított, kéményt tisztított, "mindenhez" értett. Gondolkodó, vitatkozó fiatalemberré vált.
Katonaként Losoncon, a 23. gyalogezredben szolgált. 37 évesen vitték ki a frontra. 1944-ben hadifogságba esett, s bár a háború hamarosan véget ért, őrá még három év rabság várt a Szovjetunióban, a szaratovi hadifogolytáborban. Itt is sokat olvasott, főleg magyar klasszikusokat, valamint Shakespeare-t, Homéroszt és Balzacot. A hadifogságból 43 évesen tért haza régi lakhelyére. Salgótarjánt többé nem hagyta el.
Senkit nem enged közel magához, mogorva remeteként kezd verselni és festegetni. Az erdő élteti, gombát gyűjt, elhullott gallyakat szed, erdei gyümölcsökkel táplálkozik. A meddőhányóból szenet zabrál, vályogot vet és hangszert készít. A putriját egyedül a gyerekek látogatják, akik látva rajzait rábeszélik a festegetésre, és ők viszik neki a hozzávalókat is: rongyokat, deszkamaradványokat és festéktörmeléket. A festészet és az írás az egyetlen élménye, szórakozása. A gyerekek csodálják a fura öregembert, a környezet azonban nem érti. A történelem, a magyar és a cigány nép sorsa, mítoszai, a hihetetlen lexikális tudása fantasztikus lavinaszerű folyamként jelenik meg verseiben és önt formát képi víziókban. Minden érdekli. A történelem, az emberiség sorsa, a cigány telep, a virágok és az állatok, Hirosima - látomások és a valóság. Balázs János remeteként reneszánsz emberré érlelődik. Mindenhez hozzá kíván szólni, mindenhez hozzá kíván adni valamit. Megszokott közegéből ki sem mozdulva, villany, rádió, újság és tévé nélkül alkot. Információi a génjeiben hordozott eredeti ősi gondolatokkal vegyülnek, s talán ennek köszönhető tobzódó színvilága. A képek "zűrzavaros rejtelmek", ahogy ő maga fogalmazta, "ott bujkál bennük az egész világ létezése".
Képeitől soha nem volt képes megválni, egyszer mégis úgy határozott, tizenhárom képét eladja annak érdekében, hogy Füstölgések című kötete megjelenhessen.
Bár a média felfedezi, nem tud mit kezdeni a hírnévvel. A Corvina Kiadónál megjelenik az "Ecsettel és irónnal" című kötet, amely verseiből és képeiből ad válogatást. Portréfilmet készítenek róla, tévériporterek, újságírók faggatják.
A "művészt" Salgótarjánba költöztetik, avatott mesterek tanítani kezdik, hogyan is kéne festenie, immár "tudományosan". A felhajtást, a népszerűséget nem tudja feldolgozni. Megölik benne nemcsak a művészt, hanem az embert is. Lebénul és képtelen felfogni, hogy nem alkothat tovább. Utolsó éveit mozgásképtelenül, ágyhoz kötve, önmarcangolással, tétlenül éli meg.
Balázs János egyedülálló jelensége volt és marad a magyar és a nemzetközi festészetnek. Egyedi, utánozhatatlan festői nyelvet dolgozott ki. Aktív alkotó korszaka csupán 8 esztendő. Költészete és festészete nem véletlenszerű. Meg kellett születnie és jelennie ezeknek a képeknek és ezeknek a verseknek, melyek egyaránt fontosak a magyar és a cigány kultúra számára. Úgy festett, mint egy gyermeknek maradt felnőtt - így tudta látni és láttatni a világot, fantasztikus színekkel, állatokkal, tájakkal és emberekkel.
Emlékezete:
2006-ban, Salgótarjánban szobrot állítottak tiszteletére (Szabó Tamás akotása).
Nevét viseli a Roma Parlament Galériája (Budapest, VIII. ker. Tavaszmező u. 6.).
Portréfilmet forgattak róla.
Köztéri művei:
1971 - József Attila Művelődési Központ, Salgótarján
1972 - Kohászati Művelődési Központ, Salgótarján
1973 - Járási Művelődési Ház, Derecske
1977 - Magyar Naiv Művészet Múzeuma, Kecskemét
1991 - Mini Galéria, Miskolc