Sugár Gábor
Információk
Leírás
1976. december 29-én születtem Budapesten. Ofszet gépmester a szakmám, de a rajzolás mindig is kedvenc időtöltésem volt. Miközben a Budai Rajziskolában ismerkedtem a rajzolással, festészettel, barátaimtól grafitit tanultam. A rajzolás egyre inkább létformámmá vált, eleinte grafittal, majd szénnel próbálkoztam, az akvarell is közel állt hozzám, de most már szinte csak olajjal festek. A kezdeti próbálkozások után mára már kialakult egy meghatározó stílus, ami jellemzőmmé vált. Ez pedig a térlátás, térfestés, tiszta, élénk színek alkalmazása, a valóság és képzelet keveredése egyszerűbb formákban.
Első kiállításom az üllői Vargha Gyula könyvtárban volt 1996-ban, de ugyanitt több alkalommal gyűjteményes kiállításokon is részt vettem. A Derkovics Galériában több képem is szerepel Alapító tagja vagyok az ÜLLŐI MECÉNÁS MŰVÉSZETI KLUBNAK, amelynek programjában, 2005-ben a NYITOTT KAPUK/UDVAR-GALÉRIA vándorkiállításon (hat alkalommal) több mint húsz alkotásom (olajfestmény, grafika) szerepelt.
2005. júniusában több társammal kiállítottunk a GAG galériában megrendezett tárlaton.
Részt vettem az év elején meghirdetett “Művészetek szerelmesei” című, XIX. Országos Képző- és Iparművészeti tárlat Pest megyei pályázatán is, ahol grafikáimmal nemcsak a megyei tárlatra, hanem az Országos Esszencia kiállításra is bezsűriztek. Távolabbi terveim, hogy alkotásaimat minél több kiállításon bemutathassam és célom bekerülni a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe.