GALAMBOS Tamás
Információk
Leírás
Galambos Tamás (Budapest, 1939. november 18.) magyar festőművész.
Élete
Galambos Tamás 1939. november 18-án született Budapesten Boldogházi Kiss László (1912-1991) és Kollmann Edit Ilona (1915-1993) gyermekeként. 1953-ban nevelőapja Dr. Galambos János örökbe fogadta. Szülei hadigyártulajdonosok és földbirtokosok voltak Heves-megyében, anyai nagyapja Kollmann János (1866-1949) a megyei gyáripar és iparfejlesztés meghatározó alakja volt.
A kommunista hatóságok ezért még gyermekként x-es származásúnak nyilvánították. Édesapját már 1945-ben őrizetbe vette a Vöröshadsereg, rövidesen családtagjainak teljes vagyonát államosították, legtöbbjüket kitelepítették. Általános iskoláit Egerben végezte, a cisztercitáknál, majd az Egri Lyceumban tanult, ahonnan osztályidegenként kizárták. Középiskolai továbbtanulása hatósági korlátozása miatt a profi sportolás (birkózásban több megyei és országos versenyen ért el helyezést) és a rajzolás vált fő tevékenységévé. A festészet és művészettörténet alapjait Kéreg Istvánné Bánóczy Adrienn rajzszakkörében már kisgyermekként elsajátította. Tizenegy évesen megyei rajzversenyt nyert apai nagyanyja (B. Kiss Endre Ágostonné, Czillér Irén 1884-1962) portréjával – a képet a Megyei Pártbizottság tiltására nem állíthatták ki. Az Egerbe látogató Hárs László író, közéleti személyiség felfigyelt a koraérett alkotóra és hivatalos közbenjárásával elintézte a középiskolai felvételre jogosító engedélyt. A tanulmányok tényleges megkezdéséhez azonban édesanyja második férjének kellett a 13 éves gyermeket örökbe fogadnia. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban fejezhette be Sebestyén Ferenc tanítványaként. Főiskolai tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte 1959–1963 között, ahol Barcsay Jenő és Hincz Gyula tanítványa volt, ám Bernáth Aurél is figyelemmel kísérte és támogatta pályáját. Tanulmányútjai során járt többek között Skandináviában Franciaországban, Németországban és Olaszországban is.
Munkássága
Első kiállítását 1960-ban rendezték a Képzőművészeti Főiskolán, ahol már jelentkezik sajátos, senki máshoz sem hasonlító stílusával, egyéni kifejezésmódjával. Nem kapcsolódott a 6o-as és 70-es évek egyetlen ún. divatos irányzatához sem. Ehelyett inkább saját, összetéveszthetetlen kifejezési nyelvet alkotott magának, amelyet post-naivnak is neveznek, korai munkáit pedig gyakran a kelet-európai pop-arthoz sorolják. Alkotásainak főbb témái: a természet mikró és makrovilága, az antik és keresztény mitológia történései, valamint az emberi természet, társadalom és politika szarkasztikus ábrázolása. Közel száz egyéni kiállításon szerepeltek alkotásai, amelyek többsége neves könyvkiadók illusztrációiként is ismertek. Legtöbb egybegyűjtött munkája, különálló Galambos Gyűjtemény keretében, a Toyama-i (Japán) Nishida Múzeum tulajdonában van.
Ars poeticája
„A festés számomra örökös szellemi kötéltáncot jelent a fikció és realitás, a szép és rút között. A mese mindig csak kifejezési forma, hogy annak segítségével minél több ember számára érthetően beszéljek a máról és mondjak véleményt a világról”
Alkotói stílusáról
„ A tudós és tanult festő képei, fanyar groteszkjei XX. század végi figurális festészetünk legszínpompásabb vonulatához tartoznak.” (Kernács Gabriella művészettörténész: Kortárs Magyar Művészeti Lexikon szerk: Fitz Péter – Budapest, 1999.)
„Szoktak „naiv festőnek” is nevezni. – Lehet, hogy naiv vagyok, mert jóhiszemű vagyok, hiszek az emberekben, az emberi jóságban. De nem vagyok naiv festő, a gondolataim nem naivak. Ami a festészetemben rokon a naivokkal, az választott formanyelv nálam. (Valóban meseszerű és biblikus témájú festményeiben talán elsőre nem is vesszük észre a bírálatot. Galambosnak valóban egyik előképe a naiv, primitív festészet, kis ecsetet használ, a quattrocento egyes festőinek ötvösi aprólékosságával dolgozik, festi, dúsítja, sőt más hasonlattal is élhetünk, mintegy hímezi olajképeit. Méltóságteljesen színpompás, dekoratív és konstrukciójában gondosan felépített a képe.” (Frank János művészettörténész: Szóra bírt műtermek – Budapest, 1968.)
„Nem Picassot és nem Pollockot fedezte fel, hiszen őket könnyű és divat észrevenni, hanem azokat a forrásokat, amelyek közelebb állnak egy lehetséges kelet-európai atmoszféra mesés, derűs feldolgozásához. Az ikonokra tekintettel, de nem alázattal, vagy istenfélelemmel, hanem groteszk, játékos szemmel ...lehet komolyan is venni, de van benne egy adag tréfa is. Hiszen Galambos Tamás képei mégiscsak Galambos-képek, már azok és egyre inkább azzá válnak” (Perneczky Géza művészettörténész: Galambos Tamás kiállítása. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. Pécs, 1968.)
„Galambos Tamás újrafogalmazza a mítoszokat, újrateremti hőseiket, színekkel, formákkal képein úgy, hogy egyszerre hirdeti a nemzedékek formálta tartalom igazságait, és a mai, XX. századi igazságokat, amit a festő, korunk művésze ad hozzá újrafogalmazásaihoz. Itt, ebben a többletben kell keresnünk Galambos piktúrájának értelmét; abban a sajátos viszonyulásban, amellyel felmutatja a bibliai történetet, kissé mosolyogva, ironikusan, de ugyanakkor nosztalgiával, az elmúlt, a letűnt és visszahozhatatlan iránt.” (Tölgyesi János művészettörténész: Galambos Tamás képei– Jelenkor 1968.)
„ Az elmúlt években két tehetséges képviselője jelentkezett a neoprimitív törekvéseknek: az egyéni báju képeket festő Berki Viola ...és a vásári művészet dekorativitását idéző Galambos Tamás.” (Németh Lajos művészettörténész: Modern Magyar Művészet – Budapest 1972.)
„A pőre komikum nevettet csupán. Galambos humora nem felületes – a műfaj magasabb rendű formája: az irónia határvidékén hódít untalanul újabb és újabb tartományokat magának, anélkül azonban, hogy finom gunyorossága átmenetileg is puszta szellemességbe, sértő gúnyba csapna át. Festőnk mosolya megértőbb, megbocsátóbb, mintha fölényeskedő irónia lenne, még kevésbé, mintha csupán szatíra, mely ostoroz, néha öl. Galambos látásmódja bölcsebb, elnézőbb … a dolgokat szelíden átitató, így leplező humor.” (Lakatos István író, műfordító: Galambos Tamás képeiről. Galambos Tamás Képíró Művészete - Budapest, 1994.)
„A festőileg, kompozicionálisan és a narratív mesélőkedv áradásában tökéletesen megoldott művek szemet megfogó szépsége nyomán előfordulhat a nézelődő magatartás. De igen-igen félreérthető lenne e piktúrának lényege, ha csak a naiv közlésmód hamvasságát dicsérnénk; Galambos Tamás munkásságában az eszközök megválasztása tudatos döntés eredménye, s az alkalmazás mikéntje sem egyszerűen attitűdkérdés. Mesterségbeli felkészültségét igazolja, hogy művészetében filozófiai igénnyel, világképi programmal érvényesül az az esztétikai minőség, amely az egyszerűség mögött rejlő nemes érzület, társadalmi vonzatú igazság hordozója.” (Bereczky Loránd művészettörténész: Galambos Tamásról. Galambos Tamás képíró művészete - Budapest, 1994.)
„Galambos Tamás újrafogalmazza a mítoszokat, újrateremti hőseiket, színekkel, formákkal képein úgy, hogy egyszerre hirdeti a nemzedékek formálta tartalom igazságait, és a mai, XX. századi igazságokat, amit a festő, korunk művésze ad hozzá újrafogalmazásaihoz. Itt, ebben a többletben kell keresnünk Galambos pikturájának értelmét; abban a sajátos viszonyulásban, amellyel felmutatja a bibliai történetet, kissé mosolyogva, ironikusan, de ugyanakkor nosztalgiával, az elmúlt, a letűnt és visszahozhatatlan iránt.” (Tölgyesi János művészettörténész: Galambos Tamás képei. Jelenkor 1968)
„A Galambos-képeken megidézett hangyák, sáskák és lepkék, a gyíkok, a kaméleonok, a portrészerűen megjelenített baglyok, a bibliai alakok, a diktátorok és a katonák, a mutatványosok, a bábjátékosok és az építmények, a tájak túlfokozott dekorativitása, tündökletessé, gyanúsan tetszettőssé érlelt szépsége furcsa, ambivalens befogadói érzetek élesztője. … A nagy egységekből felépített, világosan komponált – nagy távlatokat teremtő vagy parányvilágokat monumentálissá alakító, fölényes látószögek megnyitásával összegző hatású – műveket mérhetetlenül aprólékos kidolgozás, míves részletezés jellemez.” (Wehner Tibor: Borzolt illúziók – Galambos Tamás festészetéről. Mai Magyar Képzőművészet. 9, Galambos Tamás monográfia - Budapest, 2009)
Magánélete
1966-ban feleségül vette Szilágyi Ildikó iparművészt. Egy fiúk született: Tamás (1975).
Művei (Válogatás)
Céllövölde (1968) magángyűjtemény, Budapest
Fehér szarvas (1969) magántulajdon, Japán
Átkelés a Vörös-tengeren (1969) magántulajdon, Budapest
Ghibellina (1970) magángyűjtemény, Olaszország
Paradicsomkert (1970) magángyűjtemény, Budapest
Körhinta (1972) Pécs, Janus Pannonius Múzeum
Katasztrófa (1974)
Műterem (1974)
Orfeusz (1975) Bonn, Külügyminisztérium tulajdona
Ádám-Éva (1976) Párizs, magángyüjtemény
Léggömbök (1976) Magyar Nemzeti Múzeum
Szmog (1976)
Júdás csókja (1977)
Mutogatók (1977)
Álszent ikonfestő (1978) magántulajdon, Budapest
Mózes vizet fakaszt (1978)
Kávéház „Galambos plakáttal” (1979)
Agyaggalamblövők (1979) Magyar Nemzeti Galéria
Az utolsó emberpár (1979)
Ostorozás (1979) magántulajdon, Budapest
Kínai Játékok (1979) Magyar Nemzeti Galéria
Morotoros (1979)
Nagy Fordulat (1979)
Hitetlen Tamás (1980) magángyüjtemény, USA
Kirakatbabák (1980)
„Sej , a mi lobogónkat” (1980)
Hálatábla (1982)
Bányaöltöző (1981) Magyar Nemzeti Galéria
Emberkert (1982) magángyüjtemény, Budapest
Restaurátorok (1982) magántulajdon, Olaszország
A szakma lázadása I.(1983) magántulajdon, Los Angeles
A szakma lázadás II. (1983) magántulajdon, Budapest
Gyermekjátékok (1984) Szeged, Móra Ferenc Múzeum
Im memoriam I. (1984)
Jerikó (1985)
Psalmus „L'hommage a Kodály” (1985) Kecskemét, Kodály Intézet
Történelem „Patrona Hungariae” (1985) Pécs, Janus Pannonius Múzeum
Csontváry emlékére (San Francisco) (1986)
Sáska (1987) Magyar Nemzeti Galéria
Noé bárkája (1987) magántulajdon, Budapest
Vöröstér (1988) magántulajdon, Budapest
Kaméleonok világa (1989) magángyűjtemény, Budapest
Keresztvitel (1989)
Faun és nimfa (1990)
Vegetáció (1990)
Sáskajárás (1993)
Imádkozó sáskák (1995)
Kékbagoly (1995)
Gyász (1996)
Világfa, avagy a Kaméleonok násza (1995)
Aranykór (Danse Macabre) (1996)
Halálfejes lepkék (1996)
Hangyainvázió (1996)
Hóbagoly (1996)
Fülesbagoly (1996)
Nagy kaméleon (1996)
Történelem (1997)
A híúság vására „Vaniti fair”(1998)
Dionüszosz Egerben (2000)
Előszezon (2004)
Barikád (2006) Budapest
Kordon (2006) Budapest
Nagy Imre újratemetése (2011)
Díjai
Prix Suisse de la Penture, Morges (1975, 1981)
Hatvani tájképbiennále díja (1980)
Kohán György Emlékérem (1980)
Szegedi nyári tárlat díja (1981)
Nívódíj (1982)
Szegedi nyári tárlat Nagydíja (1984)
Tabor Trebnje aranyérem, Jugoszlávia (1981)
Los Angeles-i International Art Competition díja (1984)
Szegedi Országos Tárlat, Művészeti Alap Fődíja (1984)
Szegedi Országos Tárlat, Fesztiváldíj (1987)
VI. Szolnoki Képzőművészeti Triennálé, Festészeti Nagydíj (1987)
Munkácsy Mihály-díj (1988)
Festészeti Biennálé , Fesztiváldíj (1988)
Szegedi festészeti biennále díja (1989)
Szolnoki biennále festészeti Nagydíja (1991)
Szegedi Nyári Tárlat, Nagydíj (1992)
VI.Kortárs Képzőművészeti Tárlat, Magyar Fejlesztési Bank díja (1998)
XXXIII. Alföldi Tárlat, Nemzeti kulturális Örökség Minisztériuma Nagydíja (2003)
Táblaképfestészeti Biennálé, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nagydíja (2004)
Klebelsberg-díj (2008)