Ágg Károly

Információk

1955-0
Fotóművész

Leírás

építész, fotóművész (1955- )   1973-ban szerzett építészdiplomát a budapesti Ybl Miklós Műszaki Főiskolán. 1973-76 között a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat (ZÁÉV) építésvezető-helyettese, 1976-tól 1982-ig a TANÉP műszaki fejlesztési főmérnöke. 1982-től kisvállalkozások (ALFATERV Gmk, GEN-PLAN Kisszövetkezet, ALFATERV Kft.) egyik alapítója, vezetője, ill. tervezője. 1970-től több szakmai díjban részesült, így az általa tervezett házakkal négy alkalommal nyerte el a megyei "Az Év Háza" verseny I. díját. 1980-tól fotózik, fényképei 1982-től szerepelnek a hazai és a nemzetközi fotókiállításokon. Autodidakta módon sajátította el a fényképezést, eredeti foglalkozása műszaki rajzoló, ennek ellenére 170 csoportos és 40 önálló kiállításon szerepelt, 70 díj áll mögötte, s neve világszerte jól ismert. 1990-től hivatásszerűen, szabadfoglalkozásúként foglalkozik a fényképezéssel, emellett fotóriporterként is tevékenykedik. 2001-ben a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége (Fédération Internationale de l'Art Photographique, Belgium) AFIAP címmel tüntette ki, és felvette tagjai sorába. Díjak 1986: Merit Award-díj, 1th OLYMPUS, Tokió • II. Országos Egyéni Diapályázat, I. díj, Székesfehérvár • "Életünk" Országos Fotópályázat, Nagykanizsa, Magyar Fotóművészek Szövetsége-plakett 1988: Merit Award-díj, 2th OLYMPUS, Tokió 1989: "Magyar Fotográfia '89", III. díj, Műcsarnok • INTERDIA SHOW, kollekciódíj, Vác • Vizuális Művészeti Hónap, I. díj 1990: "Találkozás a természettel '90" (tájak kategória), I. díj • VII. MAFOSZ Szalon, Zalaegerszeg, Orbán Balázs-plakett 1993: I. Országos Compur Diapályázat, Kaposvár, III. díj 1996: "Premfoto '96" International Salon, Nagyvárad, Mention d' Honneur Fédération Internationale de l'Art Photographique • 24th Biennale Photos Monochrome, Shenzen, Kína (magyar kollekció Fédération Internationale de l'Art Photographique-bronzérem) 1999: Print ( Publishing, 1999, Printexpo, P(P-díj 2000: 7. International Salon of Photographyc Art Brasov 2000, Románia, Mention d' Honneaur Fédération Internationale de l'Art Photographique. Kísérletező kedvű, nem a tradicionális képalkotási formákat követő, egyedi utat jár be: lépésről lépésre fejlesztette ki és formálja tovább sajátos képalkotási technikáját. Már indulásakor diára kezdett el fotózni - ami szigorú komponálásra késztette -, majd a teljes képkockát nagyította ki. Festményként ható képei egyfajta fotópiktúrák, fotógrafikák, amiket tollakkal, pauszpapírral és diafilmmel, többszöri montázsolással, kitakarásokkal és újrafotózásokkal, pozitív-negatív fényképezési eljárásokkal, leheletnyi elcsúsztatásokkal állít elő, noha ma már a számítógép adta lehetőségekkel is él. Eljárásai során a fotogén képelemeket leegyszerűsíti, egyre türelmesebben a részletekre fokuszál, hogy szuggesztív hatásukat felerősíthesse. Jellemző metódusa, hogy több képet komponál eggyé, illetve az exponált, eredeti képeket tovább alakítja. Ladikok, templomtornyok, idő és tér merőlegesébe feszülő Krisztusok, növényszimbiózisok - hangulatok, remények és vágyott állapotok, az emberi egzisztenciába kereszteződő golgoták és corpusok fonódnak egymásba: többnyire elégikusan - mint a természet és az ember konfliktusait és következményeit, vagy az emberi kapcsolatok ellentmondásosságait exponáló képeken -, bár néhol ironikusan idilli módon. A plasztikus, álmot és valóságot következetesen egymásra rímeltető, jelképi erejű színekkel jelentkező fotók rejtenek némi nosztalgiát, ahogyan azt a néhol szentimentálisnak tűnő címek is jelzik, de a filozofikus elmélyüléssel sem maradnak adósak. Az emberi alakok megjelenítését ~ sokáig kerülte fotóin, noha a 90-es évek közepén készültek szociografikus igényű, vagy inkább lírai megfogalmazású fotói, amelyeken a peremlét változatos helyzeteit rögzítette: halálra várakozó idős embereket, szegénységbe vetetteket és környezetüket. Az utóbbi három évben - személyiségváltozásainak paralleljeként - mind gyakrabban tűnnek fel újra képein emberi arcok, portrék.   Mesterei . autodidakta.   Egyéni kiállítások . 1987 • Kossuth Lajos utcai Általános Iskola • Madách Imre Művelődési Központ Galéria, Vác 1988 • Bakony Művek Oktatási Központja, Veszprém • József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ, Fotógaléria, Salgótarján • Művelődési Központ Ifjúsági és Úttörőház, Városi Kiállítóterem [Kirchmayer Károllyal], Kalocsa • Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény 1989 • Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ, Törökszentmiklós • MÁV Művelődési Ház, Székesfehérvár • Margaretta Kávéház, Vác • Budapesti Fotóklub 1990 • Szolnok Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Fotógaléria, Szolnok • Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, Kalocsa 1991 • Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Adalbertinum, Budapest • Katona Lajos Városi Könyvtár (Váci Fotográfiai Napok 1991), Vác 1992-1993 • Kleine Fotogalerie im Kulturzentrum Mattersburg, Ausztria 1994 • Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest 1995 • Győri Városi Könyvtár, Győr 1996 • Thermal Hotel Margitsziget, Anna Beauty Szalon, Budapest 1997 • Műszaki Egyetem Díszterme, Budapest 1999 • Bank Center Galéria [Bujnovszky Tamással], Budapest • Park Hotel Flamenco, Budapest • Thermal Hotel Margitsziget, Budapest • Suzuki Ház Galéria, Budapest • G. Foto-Art [Baricz Katalinnal], Nagyvárad (RO) • Fényi István Ifjúsági Klub, Nagykároly (RO) • Új Művelődési Ház [Baricz Katalinnal], Nagykároly (RO) 2000 • ERICSSON Képzőművészeti Galéria, Budapest [Bojti Andrással] • Magyar Sajtó Háza, Budapest • Cseresnyés Kollégium aulája, Hódmezővásárhely 2001 • Könyvtár Galéria, Vác • Art Budapest, 4. Nemzetközi Művészeti Vásár, Budapesti Vásárközpont [Árkossi Nagy Judittal], Budapest • Dózsa Művelődési Ház, Minigaléria, Budapest • Városi Galéria, Kalocsa • Csodák Palotája, Interaktív játszóház, Budapest • EXPON Digital Foto üzlete, Budapest • Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok, Szeged   Válogatott csoportos kiállítások . Vizuális Művészeti Hónap kiállításai (1983, 1984, 1985), a MAFOSZ Szalon kiállításai (1989, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 1999) és a Fotószalon, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotótagozatának kiállításain (1998, 1999, 2000, 2001) 1985 • Picamera, Fédération Internationale de l'Art Photographique, Ieper (B) • Chianchiano Terme '85, Siena (OL) • Országos Színesdia Pályázat, Kecskemét 1986 • 49th Circle of Confusion, Philadelphia • József Attila Művelődési Ház, Nagymaros [a Dunakanyar Fotóklub Alkotó Csoportjának - Ágg Károly, Bíró Ádám, Chappon István, Molnár Ferenc - kiállítása] 1988 • 39th Singapore International Salon, Szingapúr • Maitland International Salon, (AUS) 1989 • 17th Spectrum, Guernsey (GB) • 90 éves a MADOME, klubkiállítás • 9th Golden Eye, Újvidék [Novi Sad] (YU) • Magyar Fotógráfia '89 (kat.), Országos Fotópályázati Kiállítás, Műcsarnok 1990 • Országos Egyéni Diapályázat, Székesfehérvár • 18th Spectrum, Guernsey (GB) • Egy évtized látomásai, Városi Művelődési Ház, Miskolc • Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállítása, Dorogi Művelődési Ház, Dorog • Photokina Messe, Köln 1991 • Modern Egyházművészeti Kiállítás, Szombathelyi Képtár, Szombathely • Változások, Magyar Fotógráfia '91, Budavári Palota, Budapest 1992 • Nemzetközi Környezetvédelmi Fotókiállítás, Szolnok • Photokina Messe, Köln 1997 • 24th Fédération Internationale de l'Art Photographique Monochrom Biennale, Shenzen, Kína 1998 • 40 éves a Dunakanyar Fotóklub kiállítás, Vigadó Galéria, Budapest • Barátság Hídja (kat.), Kaposvár • 3th Premfoto, Nagyvárad (RO) 1999 • 25th Fédération Internationale de l'Art Photographique Biennale Photos Monochrome (CH) • 150 éves a Lánchíd kiállítás, Alagút, Budapest • Print ( Publishing, Printexpo 2000 • Találkozások - Westel Fotópályázat, Mai Manó Ház, Budapest • 9th Sibiu Salon, Fédération Internationale de l'Art Photographique (RO) • 4th Premfoto, Nagyvárad (RO) • Print ( Publishing, Printexpo.