Gera Béla Miklós

Információk

1962-0
Festőművész

Leírás

1962-ben születtem Budapesten. Alkotási folyamatom gyermekkorom óta tart. A művészetek több területét kipróbáltam, grafikát, festést, kerámiát, drótszobrászatot, üvegfestést, tipográfiát stb. A festészetben célom a tovatűnő pillanatnyi lelkiállapot, emberi érzelmek, kapcsolatok megragadása. Technikailag mindezeket dekoratív elemekkel, szimbólumokkal avantgard eszközökkel és saját formavilágommal fejezem ki. Nagy kedvencem az ősi japán stílusú suminagashi és az ortodox Ikon-festés. Mesterem, Felföldi Anna grafikus/festőművész, akihez évekig jártam festészetet tanulni. Az 1992-es Játékok című grafikai kiállításom után, 2014-ben a Kiál(l)tás című kiállítással debütáltam, mint festőművész. Azóta több önálló kiállításom volt Budapesten, Bényén, Vecsésen, Péteriben. Tagja lettem az Üllői Mecénás Művészeti Klubnak, és velük Gyálon, és Budapesten a Városházán, közös kiállításon vettem részt. 2015 óta festőszakkört tartok Üllőn a művelődési házban. ​(minden kedd, szerda, csütörtök 17-20 óra között)   Kedves látogató! Számomra nagyon fontos az alkotás és a vizualitás. A mai világban azt látom, hogy a kreativitás egyre nagyobb teret kap. Sokan hobbi szinten, sokan hivatástudattal áthatva alkotnak, és egyre többen és többen fordulnak a művészetek, a kreativitás felé. Ez már szinte világjelenség. Nagyon fontosnak tartom, hogy az alkotás teret nyerjen mindenki életében, mert ez felszabadítja az ember teremtőerejét, kikapcsolja a mindennapi stresszből, örömöt és boldogságot ad az elkészült művön keresztül. Egy vagyok a sok millió alkotó ember közül, de minden egyes képem egyedi a maga nemében. Az a szép a festészetben, hogy soha nem lehet két teljesen egyforma képet készíteni. A célom ezzel az oldallal többrétű. Egyrészt a képeimen keresztül sokaknak szeretném megmutatni, hogy én hogyan látom a világot, másrészt szeretném megosztani másokkal ezt. Ezért ezek a képek nemcsak nézhetők – hanem, ha tetszik –, meg is vehetők. Vallom, hogy egy műnek szükséges, hogy önálló élete legyen, túl a születésén, túl az alkotó egyéni életén, mert ha az alkotónál marad, akkor megakad ez az élet és egy idő után elsorvad az alkotókedv. ...és engedjen meg egy kéretlen jó tanácsot. Ha az életéből hiányzik a kreativitás, ha tele van stresszel, ha nehéznek, kilátástalannak látja az életét, akkor kezdjen el alkotni. Mindegy, hogy milyen technikával, de teremtsen saját műveket. Meglátja, az életminősége fog megváltozni.