Gogola Ferenc
Információk
Leírás
(Budapest, 1897. jan. 21. – Bilke, 1984. ápr. 21.)
Az alapiskola után szülővárosában elvégezte a képzőművészeti iskolát, bekapcsolódott a helyi művészeti életbe, mindemellett részt vett templomok freskóinak elkészítésében, ikonokat festett. 1915-től Olaszországban tanulmányúton tartózkodott, ahol az ország művészetével, kortárs festőkkel ismerkedett meg. Francia fogságba került, intenzíven sajátítja el a francia nyelvet. 1922-ben visszatért Budapestre, egy bilkei lányt vett el feleségül. A fiatal család 1923-ban Bilkén telepedett le. Gogola a kárpátaljai környezetben is folytatta művészeti tevékenységét: portrékat, tájképeket, ikonokat festett. Fotografi kai eljárással örökítette meg a táj festői szépségét.
Számos templom freskóját újította fel, illetve új freskókat festett. Munkái főleg magángyűjteményekbe kerültek.