Sulyok Imre
Információk
Leírás
(Budapest, 1912. március 30. – Budapest, 2008. november 24.) magyar orgonaművész, zeneszerző, zenetörténész.
1931-1941 között a budapesti Zeneművészeti Főiskolán folytatott zeneművészeti tanulmányokat Kodály Zoltánnál; orgonát valamint protestáns egyházzenét Zalánfy Aladártól tanult.
1936-1951 között az óbudai evangélikus gyülekezet kántora volt, közben megjárta a frontot, majd két évre szovjet hadifogságba került. 1951-2004 között a kelenföldi evangélikus templom orgonistája, 1982-ig karnagya is volt. 1956-tól 1967-ig az Evangélikus Teológiai Akadémián tanított egyházi zenét.
Szerkesztőként és műsorfelügyelőként a Magyar Rádióban dolgozott, majd 1950-től nyugdíjba vonulásáig a Zeneműkiadónál, mint szerkesztő, majd főszerkesztő volt. Ő gondozta a Liszt-életmű új kiadását. Orgonistaként, karnagyként az evangélikus egyház zenei életének kimagasló jelentőségű szereplője volt.
1996-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett.
Díjai
Liszt Ferenc-díj (1994)
Szabolcsi Bence-díj (2004)