Kodály Zoltán

Információk

1882-1967
Zenetudós, Zeneszerző, Zenepedagógus, Népzenekutató

Leírás

(Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja. Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853-1926) Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857-1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. A galántai népiskolában (1888-1892) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892-1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára, valamint az Eötvös Kollégiumba. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Zeneszerzéstanára Hans Koessler volt. Az iskola hangversenyein bemutatták d-moll nyitányát (1898) és Esz-dúr trióját (1899). 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként. Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta 1906-ban. Ugyanekkor ismerte meg Vikár Béla fonogramgyűjteményét, s ennek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen zongora kísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután fél éves berlini és párizsi tanulmányútra indult. Itt ismerkedett meg Claude Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki. 1910. március 17-én, első szerzői estjén hangszeres kompozíciókkal állt a nagyközönség elé. Augusztus 3-án feleségül vette Sándor Emmát. 1909-1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-gordonka Szonátája (1914), vagy gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális alkotásaiban mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők: Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költők életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklődését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett a dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is. Az I. világháború kitörése nemcsak műveinek nyugat-európai terjedését akadályozta meg, hanem a falusi gyűjtések folytatását is. Kodály ezért ismeretterjesztő és tudományos közleményeket írt az Ethnographia és a Zenei Szemle című folyóiratok számára. 1919-ben Zeneakadémia, új nevén a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki. Bartók társaságában tagjai lehettek a Reinitz Béla vezette zenei direktóriumnak. 1920-1923 között nem írt új műveket. 1923-ban, két hónap alatt készítette el Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Kodály pillanatok alatt Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el. Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. A Háry János daljáték (1925-27), a Marosszéki táncok (1930), a Galántai táncok (1933). A Psalmus Társaságban már Európa és Amerika hangversenytermeibe is eljutott. A Felszállott a páva (1938-39) és a Concerto (1934) eleve külföldi megrendelésre készült: előbbi az amsterdami Concertgebouw, utóbbi a Chicagói Filharmonikusok ötven éves jubileumára. A harmincas években a nagyzenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetéből, s ebben jelentős szerepet vállalt néhány kitűnő magyar énekművész. A nagy változást a Székely fonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt. A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében (1937), s felvettette az óvodai zeneoktatás ötletét is (Zene az óvodában, 1941). E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica (négy kötet, 1937-1942) látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott. 1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Petőfi-kórusai (Csatadal, Rabhazának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak. 1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta, 1946-1949 között igazgatója volt. 1944-ben és 1945-ben zsidókat próbált menekíteni. 1944-45 fordulóján végül Kodály is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült- itt keletkezett békéért könyörgő zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséje a Missa brevis, (ennek 1942-ben már galyatetői pihenése alatt elkészült orgonaszóló-változata az Organoedia, amelyet az ostrom alatt orgona-kórus ill. zenekar-kórus faktúrát adott) amely végül az 1945 februári ostrom utáni főváros első bemutatójaként 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában. Feleségének halála után (1958. november 22.), 1959. december 18-án házasságot kötött a fiatal Péczely Saroltával. A II. világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé, valamint nemzetgyűlési képviselőjévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. 1947-ben, a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt, 1965-ben két hónapot töltött Amerikában. Népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957). Kodály Zoltán 1967. március 6-án, reggel ¾ 6-kor, szívroham következtében hunyt el Budapesten.   A tiszta igazságok kedvéért:Kodály Zoltán(1882-1967)  Zeneszerző, zenepedagógus volt. 1882. december 26-án született Kecskeméten. Édesapját, Kodály Frigyest a vasútnál teljesített szolgálatai révén 1883-ban Szobra helyezték, majd onnan Galántára, ahova a család is természetesen továbbköltözött, s ahol a kis Zoltán megkezdte elemi iskolai tanulmányait. 1892-ben az édesapát a nagyszombati állomás főnökévé nevezték ki, ami a család újabb költözködését vonta maga után. Kodály középiskolai tanulmányait már Nagyszombaton végezte, az érseki főgimnázium tanulójaként. Hangszeres tanulmányait is megkezdte. Az indíttatás adott volt: édesanyja, Jaloveczky Paulina és édesapja, Kodály Frigyes is zeneszerető emberek voltak, akik maguk is szívesen zenéltek. Édesanyja zongorán játszott és énekelt, édesapja hegedült. Kodály Zoltán zongora tanulmányai mellett hegedülni, majd gordonkázni kezdett. Szinte önerőből tette mindezt. Az iskola zenei életének is aktív részese lett. Nemcsak a székesegyház kórusában énekelt, hanem a gimnázium zenekarában és kamarazenekarokban is játszott. Első szerzeményeit az 1890-es évek végén komponálta. 1897-ben alkotott d-moll nyitányát a következő év elején az iskola zenekara mutatta be. Jeles érettségit tett 1900-ban. Azt követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakán, s azzal párhuzamosan a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Magyar-német tanári oklevelét 1905-ben vette át, egy évvel később pedig bölcsészdoktori címet szerzett. A magyar népdal strófaszerkezete című disszertációja is érzékelteti, hogy egyre elmélyültebben foglalkoztatta a népzene. Már Galántán megmutatkozott ilyen irányú érdeklődése. 1905 tavaszán Szeged környékén, nyarán Mátyusföldön, a következő évben pedig a Felvidéken gyűjtött népdalokat. A munka során találkozott Bartók Bélával, akivel a későbbiek során közös népzenei publikációik is megjelentek. Kodály Zoltán berlini és párizsi tanulmányútjait követően visszatért a Felvidékre, ahol ismét népzenét gyűjtött. 1907-ben a Zeneakadémia tanára lett. Zeneelméletet, szolfézst, majd zeneszerzést is tanított. 1910 márciusában került sor első zeneszerzői estjére Budapesten, melyet az I. vonósnégyes májusi zürichi bemutatója követett. Nyári erdélyi népdalgyűjtő útja után augusztusban házasságot kötött Sándor Emmával. Az első világháborúig igen mozgalmas volt Kodály Zoltán élete. Bartók Bélával megalapították az Új Magyar Zeneegyesületet. Újabb népdalgyűjtő utakat tett feleségével és Bartókkal. Többek közt járt újra a Felvidéken és Erdélyben, később pedig eljutott a bukovinai csángókhoz. Időközben Bartók Bélával kidolgozták az Új egyetemes népdalgyűjtemény tervezetét, ám hiába adták be a művet a Kisfaludy Társasághoz, mert kiadására végül nem került sor. Az első világháború idején még megpróbálkozott egy-egy népdalgyűjtő úttal például Kassa és Nagyszalonta környékén, de további útjai meghiúsultak. Az addig gyűjtött anyagok rendszerezésére és az oktatásra fordította ideje java részét. A Nyugat munkatársaként és a Pesti Napló zenekritikusaként több tucat publikációja jelent meg. Ezekben kiemelte a népzene fontosságát, illetve Bartók-elemzéseket is közreadott. A háborút követő időszakban a Dohnányi Ernő vezetése alatt működő Zeneakadémia aligazgatója lett. Néhány hónap múlva egy fegyelmi határozat értelmében visszavonták kinevezését és egyidejűleg szabadságolták. A zenétől, gyűjtőmunkától, komponálástól eltántoríthatatlan mester nem vonult vissza a történtek hatására. Befejezte Bartók Bélával közös tudományos népdalpublikációját Erdélyi magyarság címmel. A százötven régi székely dal felbecsülhetetlenül értékes, igen komoly gyűjtőmunka eredménye. A hosszú szabadságra kényszerített Kodály felkereste Vass József kultuszminisztert, aki kivizsgáltatta a zeneszerző ügyét, s mintegy igazságot szolgáltatva visszahelyezte állásába, és még népdalgyűjtéseihez is segítséget nyújtott. A mester tanítványai között találhatjuk pl. Ádám Jenőt és Bárdos Lajost. Az események újra peregni kezdtek. Szerződést kötött a bécsi Universal Edition céggel, így lényegében folyamatosan jelenhettek meg művei. Közben Szatmár megyei és dunántúli népdalgyűjtő körutakra utazott. Kodály egyre szélesebb körű külföldi ismertségéhez hozzájárult - többek közt - Bartók 1922-es londoni, párizsi és frankfurti körútja, valamint a külföldi szaklapok, a La Revue Musicale, a Musical Curier stb. cikkei. 1923. november 19-én óriási sikert aratott a Psalmus Hungaricus bemutatója. Az évtized további éveiben gyermekkarok bemutatói, szerzői estek, a Psalmus Hungaricus svájci, hollandiai, angliai, németországi és olaszországi előadásai, a Háry János operaházi bemutatója és publikációk sora tette mozgalmassá. 1929-30 a nemzetközi ismertség tekintetében elsöprő sikert hozott. Ebben szerepe volt Arturo Toscanininek is, aki New York-ban több Kodály-művet is vezényelt; de jelentős esemény volt a Psalmus Hungaricus Los Angeles-i és genfi, illetve a Marosszéki táncok New York-i, drezdai, londoni, Cincinnati-i, chicagoi előadása. Kodály és Toscanini barátsága a zenén túlmutatott. A világhírű karmester lánya Budapesten kötött házasságot. Tanúnak Kodály Zoltánt kérte fel. Kodály a 30-as évek elején a budapesti Tudományegyetemen zeneelméletet és zenefolklorisztikát tanított. 1931-ben Kodály és Bartók egyaránt átvehették a Corvin-koszorút addigi munkájuk állami elismeréseként. A magasabb fokozatot, a Corvin-láncot Dohnányi Ernő és Hubay Miklós kapta. Ez az évtized éppen olyan mozgalmas volt, mint az előző. Szinte egymást érték a szakmai tanácskozások és lebilincselő előadások. A székes főváros mellett a vidéki városok (Debrecen, Nyíregyháza) is helyet adtak ezeknek a fórumoknak. Megszületett - többek közt - a Székely fonó és a Galántai táncok. Ez utóbbit Dohnányi és Bartók művei mellett 1933. október 23-án a budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulóján mutatták be. Békés megyéhez fűződő esemény volt az Erzsébethelyi Daloskör 1936. április 7-én Békéscsabán rendezett Kodály-hangversenye és a műsorhoz kapcsolódó Kodály-előadás A magyar karének útja címmel, melyet a rádió is közvetített. 1936. szeptember 2-án a budavári Koronázó Főtemplomban bemutatták Kodály nem egészen két hónap alatt komponált monumentális művét, a Budavári Te Deumot. Két hónappal később a londoni rádió is műsorára tűzte. A mester zseniális sokoldalúsága túlmutatott a komponáláson és népzenei gyűjtőmunkán. Felhívta a figyelmet a zene, a hangok, a hallás és a beszélt nyelv kapcsolatára, sőt A magyar kiejtés romlásáról tartott tudományos előadást. Nagy szerepe volt abban, hogy 1939-ben megrendezték az első egyetemi helyes kiejtési versenyt. A tiszta kiejtés szívügyévé vált. Rendkívül fontosnak tartotta a zenei nevelést, és annak múltját is igen jól ismerte. Előadást tartott a Magyarországi Énekoktatók Országos Egyesületében Százéves a magyar tandal címmel. A történelem közbeszólt. Hitler csapatai megszállták Ausztriát 1938-ban. Ettől kezdve Kodály nem fogadott el külföldi meghívásokat. A háború idején Magyarországon maradt és folytatta tudományos munkáit. 1943. májusában a Tudományos Akadémia levelező tagja, majd novemberben a Nyelvművelő Bizottság rendes tagja lett. Galánta díszpolgárává választotta, a kolozsvári egyetem pedig díszdoktorrá avatta. A háború után a Magyar Művészeti Tanács elnökeként is tevékenykedett. 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett. A Szovjetunióban, Nyugat-Európában és Amerikában tett hosszú koncertkörútjain saját műveit vezényelte. 1947-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével, 1948. március 15-én pedig megkapta első Kossuth-díját. Időközben Kecskemét is díszpolgárává választotta. Zenei és nyelvművelő versenyeken elnökölt. 1952-ben másodszor is kitüntették Kossuth-díjjal. Kezdeményezésére a Magyar Rádió elindította Édes anyanyelvünk című műsorát. Tiltakozott az ország első ének-zenei általános iskolájának és gimnáziumának bezárása ellen 1954-ben, de takarékossági okokra hivatkozva mégis megszüntették a békéstarhosi intézményt. 1957-ben a Honvéd Művészegyüttes Énekkarának fennmaradásáért kardoskodott. Ugyanabban az évben harmadszor is átvehette a Kossuth-díjat. Yehudi Menuhin hegedűverseny megírására kérte fel a mestert. Élete utolsó évtizedében ugyanolyan frissességgel dolgozott, mint ifjú korában. Hihetetlen energiával tevékenykedett 1967. március 6-án bekövetkezett haláláig. Műveivel, és főként zenepedagógiai munkáival hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországot "komolyzenei nagyhatalomnak" tekintse a világ.