Dés László

Információk

1954-0
Zeneszerző, Dzsessz-zenész

Leírás

(Budapest, 1954. január 9. –) Kossuth-díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző.   Fiatalon kezdett zenélni, zenei tagozaton végezte általános iskoláját. Emellett 1963 és 1971 között zongoraoktatásban részesült. 1971-ben vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba, ahol 1973-ig klarinét, majd 1976-ig szaxofon szakra járt. A zenei életbe már 1974-ben bekapcsolódott, öt évvel később Dimenzió néven saját együttest alapított. A zenekar kilenc évig működött, ezalatt három lemezt adtak ki.   1987-ben Horváth Kornéllal és Snétberger Ferenccel együtt megalapította a Trió Stendhalt. Az együttessel nagy sikert ért el, több lemezüket Olaszországban vették fel, Európa-szerte koncerteztek, de felléptek Indiában is. Zenéjük különlegessége a kamarazenével vegyített dzsessz volt.   Együttese mellett dalszövegíróként és zeneszerzőként is dolgozik, több magyar film zenéjét szerezte (pl.: Nyom nélkül, Egymásra nézve, Egy teljes nap, Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Csocsó, avagy éljen május 1-je!, Üvegtigris, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Kalózok). Emellett musicalt is szerzett (pl.: Valahol Európában (musical), A dzsungel könyve), valamint a Jazz+Az együttesnek is dolgozott. 1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő, elsősorban kamara- és szimfonikus zenekarokkal. Hangszerei a szoprán és a tenorszaxofon, játékára az érzékeny és „szubjektív hang”, az improvizációs dallamvezetés. Dést azon kevés zenészek egyikének tartják, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tisztel.   2003-ban új együttest alapított Dés sextet néven, melynek szaxofonosa lett, egy évvel később a Magyar Jazzművészek Társaságának elnökévé választották.   Pályafutása során többek között dolgozott Geszti Péterrel, Bereményi Gézával, Charlie-val és Presser Gáborral.   Díjai, elismerései A legjobb szólista díja San Sebastian, Karlovy Vary, Dunckerque (négy alkalommal) A kritikusok díja, wroclavi dzsesszfesztivál (1981) Liszt Ferenc-díj (1991) A filmkritikusok díja (1994) Színházi kritikusok díja (1996) Artisjus díj (1996) érdemes művész (2003) Radnóti Miklós-díj (2005) Kossuth-díj (2007)