Jendrassik Jenõ
Információk
Leírás
(1860, Pest - 1919, Kökényesd)
Festő.Középiskolai tanulmányait a nagybányai minorita gimnáziumban végezte. A pesti egyetemre iratkozott be, ahol matematikát, természettudományokat és filozófiát hallgatott. Bölcsészdoktori oklevelét 1843-ban szerezte meg, de ezt követően még két évig, 1845-ig jogi tanfolyamot végzett az egyetemen. 1847-től a Bécsi Egyetemen végzett orvosi tanulmányokat, s orvosi oklevelét végül 1853-ban vehette kézbe. Két éven keresztül műtőorvosi gyakorlatot végzett a bécsi közkórházban, majd 1855-ben megszerezte sebész- és műtőorvosi oklevelét is. Ezt követően 1857-ig a Bécsi Egyetemen Ernst Wilhelm von Brücke, illetve Lipcsében Carl Ludwig laboratóriumában végzett élettani kísérleteket. Időközben kutatásait megszakítva 1855-ben rövid időre hazatért, és a kolerajárvány Erdélybe kirendelt orvosaként tevékenykedett. 1857-ben meghívták a kolozsvári tudományegyetemre, amelynek Orvos-sebészi Tanintézetében 1860-ig az élettan, gyógyszerészet, kórtan, törvényszéki orvostan és leíró bonctan tanára volt. 1860-ban a pesti tudományegyetemen nevezték ki az élettan nyilvános rendes tanárává, s egészen haláláig az intézményben oktatott. 1876-tól az általa létrehozott egyetemi Élettani Intézetet is vezette. A fiziológia mellett 1871–1878 között az orvosi fizika tárgykörben is előadott, emellett 1867–1869-ben az orvostudományi kar dékánja, 1882–1883-ban az egyetem rektora volt.Hazatérte után a Műcsarnokban állított ki. Később előkelő családok gyermekeinek arcképét festette. Néhány képe az MNG tulajdonában van.
Szakterülete elsősorban az izmok fiziológiája volt, az orvosi fizika – mai kifejezéssel élve biofizika – tudományának úttörő jelentőségű, első magyarországi művelőjeként és egyetemi tanáraként ismert. Behatóan tanulmányozta az izmok élettanát, s főként a bordaközi izmok összehangolt működését, kémiai-fizikai folyamatait és az izmok ingerelhetőségét, azaz az izomelektromosságot. Vizsgálatai során az izomműködést mágneses és elektromos folyamatok eredményeként értelmezte. Emellett foglalkozott a hallás és a látás fiziológiájával, több eljárást dolgozott ki a szemmozgás mérésére. Az 1870-es években Eötvös Loránddal együtt lefordította Hermann Ludwig von Helmholtz alapvető jelentőségű, szemészeti-élettani munkáját (Népszerű tudományos előadások, Budapest, 1874), s ennek során jelentősen hozzájárult a magyar élettani szaknyelv megalapozásához (az általa bevezetett kifejezések közül néhány: recehártya, sugárizom, ingerületi állapot).
1873–1876 között elképzelései alapján és irányítása alatt hozták létre és szerelték fel a világ akkor legkorszerűbbjei közé tartozó budapesti egyetemi Élettani Intézetet. Nevéhez fűződik több élettani mérőműszer, orvostechnikai berendezés kifejlesztése és bevezetése, mint amilyen például az izom–ideg kapcsolatot regisztráló Jendrassik-féle miográf volt. Tevékenyen részt vett az Országos Közegézségügyi Tanács megszervezésében és létrehozásában.