Darnyi Tamás
Információk
Leírás
(Budapest, 1967. június 3.) négyszeres olimpiai bajnok úszó, sportvezető.
Részt vett az 1988. évi szöuli és az 1992. évi barcelonai olimpián.
Mindkétszer a 200 és 400 méteres vegyesúszásban olimpiai bajnoki címet szerzett, így négy aranyérmével máig ő a legeredményesebb magyar férfi úszó olimpikon.
Négyszer nyert világbajnoki, nyolcszor Európa-bajnoki címet.
200 méteres és 400 méteres vegyesúszásban többször megjavította a világ-, illetve az Európa-csúcsot.
Ő volt a világon az első úszó, aki 200 méteres vegyesúszásban két percen belüli időt ért el.
Ötször – 1986-ban, 1987-ben, 1988-ban, 1990-ben és 1992-ben – választották az év magyar sportolójává.
1991-ben az év európai sportolója lett.
Összesen ötvenháromszor nyert magyar bajnoki címet,
1985-től örökös bajnok. 1991-től a Halhatatlanok Klubjának, 2000-től az Úszó Hírességek Csarnokának tagja.
2000-től a Magyar Úszó Szövetség alelnöke lett. 2002-ben Csik Ferenc-díjat kapott.